Figyelmeztetés! A történet a képzelet szüleménye, a valóssággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve. A történet néhol erőszakos cselekedeteket mutat be. Senki ne próbálja utánozni, semmilyen módon.
Üdvözlök
mindenkit. A nevem Viktória Poltemberg, de a barátaim csak Torinak hívnak. Egy
átlagos lány vagyok, egy átlagos városból. És most elmesélem nektek a
történetem.
1991-ben
születtem, egyke gyerek vagyok, és csonka családban nőttem fel. Életem nagy
részében rengeteg bántás, és sérelem ért, amihez idővel hozzá is szoktam és már
nem érdekeltek mások, meg az, hogy miket mondanak és gondolnak rólam.
Egy napon
miközben néztem az MTV-t feltűnt nekem egy 5 tagú fiúbanda. Még akkortájt nem
igazán érdekelt, hogy kik is ők. Úgy voltam vele, hogy láttam, nem volt rossz
és ennyi. De egy napon elhatároztam, hogy utánuk nézek az interneten. Így is
tettem. Visszanéztem a műsort az interneten, hogy megtudjam mi is a zenekar
neve. A nevük One Direction volt. Beírtam googléba ezt a nevet és kiadta az öt
srácot, a neveikkel és a rövid leírásaikkal együtt. Ezek után megnéztem egy
klipjüket a Live While We’re Young-ot. Először a világos, barna hajú fiúra
figyeltem fel, mint kiderült ő volt Louis. Helyes volt, meg cuki és korban
hozzám illő is. De azt nem állítom, hogy beleszerettem volna, mert nem, csak
tetszett. A második fiú, akire felfigyeltem közülük, az a kis barna, göndör
hajú fiú volt Harry. Ő is tetszett és helyesnek tartottam, csak túl fiatalnak
véltem. Ezek után elkezdtem jobban foglalkozni a csapattal. Kutatgattam utánuk,
nézegettem a képeiket stb.
Ennek
köszönhetően sajnálatos módon megismertem Louis aktuális barátnőjét is, akiről
ránézésre is megmondja az ember, hogy nem őszinte nő. Csak kihasználja ezt a
kedves, aranyos srácot.
Ahogy egyre
jobban megismertem és megkedveltem a bandát, úgy gyűlöltem meg egyre jobban,
ezt az élősködő nőszemélyt. Nem tud mást csinálni, csak mutogatni magát a
kameráknak, költeni Louis pénzét, inni és Maxxel, és ki tudja még kivel nem
bulizni. Életében nem dolgozott, nem is tanul/tanult, csak élősködik, és a
haverjának hála - aki a srácok főnöke, a modest vezérigazgatója, igaz ketten
vannak, de egyes szám harmadik személyben beszélek róluk. Név szerint, Richadr
Griffiths és Harry Magee, igen jól hallottátok HARRY az a bizonyos Harry –
bekerült a jó életbe és eljátszhatja a „szerető” barátnőt. Amit nagyon pocsékul
alakít, mert a közös képeikből és videókból kiderül, hogy mennyire nem érdekli
Louis csak a fényűzés, a pénz, a kamerák és a hírnév. Ezeken kívül, még ami
miatt nagyon gyűlölöm, azaz, hogy egy ilyen ember mennyire át tudja verni a
hiszékeny embereket és, hogy ezek a hiszékeny emberek úgy nyalnak nála, mintha
körülötte forogna a világ, és még rá is játszik elég szépen. Undorítónak tartom
az ilyen kétszínű, hazug embert. És még egy ilyent tartanak sokan a
példaképüknek… csak nem tudom, hogy miért, ráadásul anorexiás is!
Másfél-két év
elteltével a fiúkat még szeretem, de sokszor elgondolkodom azon, hogy ezek után
a hazugságok után is érdemes-e még szeretni őket?! És nem mindig tudom
eldönteni. Azt tudni kell rólam, hogy a sokévi bántások, sértegetése,
megalázások során kialakult bennem egy bizonyos agresszió, ami ha pasiból lennék,
megállnám a helyemet a katonaságnál is, mint tökéletes katona. Azt még el kell,
mondjam, hogy ez részben egy örökölt részem is, ha úgy vesszük, mert nagyapán
robbantó mérnők volt a bányában, ahogy 40 évig dolgozott, anyám meg
mesterlövés. De neki egy szerencséje volt, hogy nem volt háború azokban az
időkben, és így nem kellett bevonulnia a seregbe. Azóta már szemüveges lett
sajnos. Nagyanyám meg csak egyszerű varrónő, hímzett terítőkkel és hasonló
népviseleti dolgokkal foglakozott egész életében és még sokszor most is, de ez
nem hozza magával az agressziót.
A történetem
lényege itt vesz egy fordulatot. Ugye mióta megismertem a srácokat eltelt
másfél év, és a gyűlöletem annyira elhatalmasodott felettem, hogy eltökéltem
muszáj lépnem. Szóval elkezdtem edzőterembe járni, hogy erősebb és strapabíróbb
lehessek. Beiratkoztam különböző harcművészeti, önvédelmi és egyéb edzésekre
is. Mert minél tökéletesebb annál jobb. Napokon, heteken, hónapokon keresztül
keményen edzettem, hogy a kívánt eredményt elérjem. Jó pár hónap alatt sikerült
is. Kemény csaj vált belőlem. Ezek után leültem és összeállítottam egy tervet,
hogy hogyan is iktatom ki ezt az élősdi személyt, mert ez a nő ártalmas a
környezetre, és ami ártalmas azt általában ki kell irtani. A tervem elkészülte után,
megvettem minden szükséges eszközt ennek a megvalósításához. Miután ezzel is
megvoltam, fogtam a cuccokat összepakoltam és elindultam London felé.
Mivel magyar
vagyok és Magyarországon is élek így Magyarországról indultam gyalog, mert ha
kocsival, busszal, vagy repülővel megyek, akkor annak nyoma marad viszont egy
gyalogos nem sok vizet zavar, maximum ahol van térfigyelő kamera, ott látszik
rajta az illető, de ezen kívül nincs nyoma annak, hogy ott járt volna. Esetleg
határátlépésnél iktatnak, hogy átlépted azt a határt, de ugye Eu-n belül
nincsenek határok és a csalagútnál sincs nagy iktatás. Tehát egy gyalog vagy
biciklivel közlekedő ember a legkevésbé szúr szemet bárkinek is. Mivel
csak egy bicikli van a családban, ezért gyalog vágtam neki a két hetes útnak.
De az eltökéltségem és a haragom vitt előre. Turistazsák a hátamon, a
felszerelés a zsákban, kaja, pia, pénz. Mindem megvolt, amire szükségem volt a
„túrához”. És ugye az EU országaiban elég a személyi a határátlépéshez. A
csalagútnál meg jegyet kell venni és átmehetsz. Így nem vagy feltűnő. Én is
ezért választottam ezt a haladási módot, mert így senkinek nem leszek feltűnő.
Ahogy egyre közelebb értem a célomhoz, egyre jobban hajtott a vágy, hogy
igazságot szolgáltassak. Ha már Isten lehetőséget ad rá, akkor ki kell
használni. Mert helyetted nem teszi meg csak lehetőséget ad, hogy te megtedd.
És én éltem is a lehetőséggel.
Már alig pár
óra választott el a céltól. Fáradtan ugyan, de továbbra is eltökélten mentem
tovább. Utam során, azért látnivalókban is bővelkedtem és azért pár emberrel is
találkoztam, akik mikor megkérdezték, hogy merre tartok azt feleltem, hogy egy
világ-körüli gyalogtúrán vagyok. Mert azaz álmom, hogy egyszer körbeutazzam a
földet. Így senki nem gondolja azt, hogy egy bizonyos céllal indultam el és
Londonba tartok. Mindenki sok szerencsét kívánt, volt, aki segített is az
utazásban, de senki nem gondolt semmi rosszra. Ezek után végre elértem
Londonba. Mivel sikerült kiderítenem Louis lakcímét - 40 Hendon wood Ln, London,
így nem volt nehéz rábukkannom arra a kétszínű kis féregre sem. De mivel
tartottam magam a tervemhez, ezért jó pár napon keresztül csak észrevétlenül
figyeltem és követtem minden egyes lépését. Eltelt már egy pár nap amióta itt
vagyok és észrevétlenül figyelek.
A
megfigyelésem alapján már a tökéletes pillanatot is megtaláltam, hogy mikor végezhetek
Eleanorral. A napjai nem álltak másból, mint reggel elment Louis házából
reggelizni egy viszonylag közeli étterembe. Ott találkozott azzal a 3-4
barátjával, köztük persze Maxxel is, aki mint kiderült nagy valószínűséggel a
szeretője, de az is biztos, hogy nem csak ő van neki még Louis háta mögött. És
ráadásul az apja politikus, ő meg modell a Burberrynél. Szóval a kellemes a
hasznossal, csak, hogy ne kelljen dolgoznia, mivel így több oldalról jön a lé a
zsebébe. Egyik oldalról Louis pénzét költi, másikon meg ott van Max politikus
apával a háttérben. Persze Louis erről mit sem tud, mert ő turnén van így nem
lát semmit. De még akkor sem, mikor Eleanor ott élősködik a nyakán a modest „kérésére”,
hogy a látszatot fent tudják tartani. Szerencsés időszakot fogtam ki, mert
jelenleg, hihetetlen módon, most kivételesen nem lóg Louis nyakán, és nem
pofátlankodott oda a koncertekre. Persze gondolom, csak pár hétig.
Az étteremből
egyenesen a sturbucks-ba mentek. A sturbucks után Eleanorka fogta magát és
elment vásárolni Maxxel a topshop-ba. Valami 3-4 órát el is töltöttek ott. De
én az álcázási tehetségemnek és eszemnek köszönhetően, észrevétlen maradtam és
beleolvadtam a környezetbe, így senkinek nem tűntem fel és ez a nő sem vett
észre. A vásárlás után 5-6 szatyornyi ruhával a kezében távoztak az üzletből.
Beszálltak a Louistól kapott Cadillac Escaladebe, aminek az ára forintra
átszámolva, olyan 20 millió Ft-ra rúg. – Ezzel ellentétben, Louis van egy 10
milliós Range Roverje - és elhajtottak. De mivel beszereztem a szükséges
eszközöket követni tudtam a nyomát. Befújtam a kocsija gumiját egy spravel, ami
láthatatlan nyomot hagy, de egy sprahez kapható szemüveg segítségével nyomon
lehet követni az útját. És az sem volt hátrány, hogy vittem magammal egy
gördeszkát, amivel azért kicsivel gyorsabban tudtam haladni. A napi nagy
bevásárlása után a sok szatyorral, egy házhoz ment, ami nem Louis-é volt, hanem
valaki másé, ez a valaki pedig nem más, mint Max. Ezután egész estig nála volt.
A kocsijával beállt az udvarba, hogy senki se láthassa, hogy ő ott van. Majd
késő este Maxxel együtt elindultak egy clubba, ahol már a 3 lány barátja várt
rájuk. Az egész estét végig itta és hagyta, hogy a különböző pasik és Max is
fogdossák őt. Ez számomra egy rossz kurvához illő viselkedés, de tőle nem is
vártam mást. Maxxel úgy bújtak egymáshoz, hogy aki nem ismerte volna őket, azok
simán azt mondták volna rájuk, hogy szerelmes pár.
Igaz sokan
állítják, hogy Max meleg csak azért, hogy ezzel is Eleanorkát jó színben
tüntessék fel, de erre én csak annyit tudok mondani, hogy azok még nem láttak
akkor homoszexuális pasit. Egy meleg srác nem úgy ér hozzá egy nőhöz, ahogy Max
Eleanorhoz! A buli után Eleanor és Max együtt távoztak, úgy ahogy jöttek is és
visszamentek Max-hez. Eleanor ott töltötte nála az éjszakát is. Volt mikor egy
kis panzióba mentek, de a kint létem alatt ez csak egyszer fordult elő. Szinte
minden napjuk így telt, amióta kint voltam és nyomon követtem őt. Egyszer sem
ment át Manchasterbe, szóval még az iskola környékén sem járt, hiába állítják
azt róla, hogy tanul/tanult. Ennek halvány jelet sem mutatták a napjai. - Aztán
persze, mint kiderült, a modest egy szép nagy, és költséges színjáték keretein
belül, megvette neki a diplomát, amiről a sok kis hiszékeny csitri azt
gondolta, hogy igazi, és, hogy önerőből végezte el a szakot, aminek 98%-ban
török és japán nevű diákjai voltak, akik regisztrálva is voltak a Manchasteri
egyetemen Eleanorkával ellentétben. -
Ám egy szép
nap, kb. 4-5 nap után eljött az én időm. Egyik este arra lettem figyelmes, hogy
nem alszik ott Maxnél, hanem olyan este 11-12 óra körül eljön tőle. Több sem
kellett nekem, kaptam az alkalmon, ahogy kifordult az udvarból és becsukódott
mögötte a kapu, én óvatosan rákapaszkodtam a lökhárítójára és húzattam magam,
hogy le ne maradjak. Fekete cuccban felöltözve, fekete gördeszkán, kapucnival és
baseball sapkával a fejemen, hátizsákkal a hátamon és a katonák által is
használt sötét arcfestékkel az arcomon, hogy véletlenül se ismerjenek fel
kapaszkodtam a kocsija mögött. Az idő elég borús volt szerencsére. – Azt tudni
kell, hogy Louis és Max háza között 30 perc az út kocsival. – Már majdnem oda
értünk Louis külvárosi házához, ami elég eldugott és kihalt helyen található,
ekkor jött az utolsó elágazás, ahol lelassított a kocsival, én kapva kaptam az
alkalmon és a zsebemből kivett kést gyorsan belevágtam a hátsó kerekébe, ami ez
által, teljesen leeresztett. Pár métert tudott még haladni a kocsival, de utána
Eleanorkának ki kellett szállnia a kocsiból, hogy megnézze mi történt. A
kietlen útszakaszon és a környéken sem volt egy lélek sem és elég sötét volt,
térfigyelő kamerák meg nem voltak, mert az elágazást már elhagytuk. Ahogy
Eleanor kiszállt a kocsiból, és a hátsó kerékhez indult, hogy megnézze mi történt,
én gyorsan megkerültem a kocsit és már a háta mögött is voltan. Elővettem a
zsebemből egy kloroformos rongyot – amit igaz már ne használnak, mert káros az
emberi szervezetre és mérgező hatásai is vannak, de nekem ez csak jó volt.
Hátulról elkaptam a haját, hátrahúztam a fejét és még mielőtt meg tudott volna
szólalni vagy kiabálni az arca elé tettem a rongyot, és pár pillanat múlva egy
hang nélkül elkábult. Fogtam a kezét és a lábát gyorsan összekötöztem és
belegyömöszöltem egy utazótáskába, a rongyot még átitattam a szerrel és
rajtahagytam az arcán. Aztán gyorsan bedobtam a kocsija hátsó ülésére, fogtam a
kulcsát – a kezemen még ekkor is kesztyű volt, hogy ne hagyjak nyomot – a csomagtartóhoz
mentem, és gyors előszedtem a pótkereket, mert én megtanultam, hogyan kell
kicserélni, és ki is cseréltem pillanatok alatt a kereket, hogy tovább tudjak
vele menni, amíg kell. Ezek után összeszedtem a szerszámokat, és lyukas
kereket, visszatettem a kocsiba, beszálltam és elhajtottam vele, egy közeli helyhez,
ami tökéletes hely arra, hogy megszabadulj egy hullától. Igaz még ekkor nem
volt hulla. A kezemen természetesen kesztyűt viseltem továbbra is, hogy ne
hagyjak újlenyomatot és tetőtől talpig fel voltam öltözve. A telefonját eltettem,
a késsel együtt, amivel kiszúrtam a gumit, hogy ne maradjon nyom. És elindultam
visszafelé az úton, hogy az elhagyatott helyhez érjek. Mehettem úgy 5-6 km-t,
amíg elértem az első megfelelő állomáshoz. Kicsit tovább mentem az autóval és
beálltam egy parkolóba, hogy a kocsi JPS meghatározója alapján ne lehessen azonosítani
a helyet, ahol el akarom tüntetni a testet. Onnan már csak keveset kellett
gyalogolnom a testtel.
Útközben
belenéztem a telefonba, de csak a hüvelykujjamat vettem ki a kesztyűből, hogy
tudjam kezelni a készüléket. A háttere persze, hogy nem ő és Louis volt, hanem
Max, ő és egyik barátja Lani. Gondoltam, hogy szánalmas, na de ennyire!
Az üzenetei
között is alig volt olyan, ami Louisnak szólt volna, de viszont annál több
üzenet szólt Maxhez és a barátaihoz. 3 perc alatt gyorsan átfutottam a dolgokat,
mivel Louis és Max háza között, ahogy már mondtam is, 30 percnyi a távolság
autóval és valahol félúton van az én kiszemelt, eldugott helyem is. A
készülékben a fontosabb telefonszámokat természetesen gyorsan leírtam magamnak –
mindezt a kocsiban ülve - és töröltem a telefonja összes tartalmát. Ezek után
visszahúztam a kesztyűt teljesen a kezemre, megtöröltem a telefont, hogy ne
legyen ott se újlenyomat, kivettem az aksiját, a sim kártyát és a
memóriakártyát is. Aztán szépen fokozatosan az 5 km-es szakaszon kidobáltam az
autóból. Gyorsan megnéztem, hogy Eleanor nem ébredezik-e még és a biztonság kedvéért
adtam neki még egy kis kloroformot visszahúztam a zsák száját és folytattam az
utam, a fent említett első megállómig.
Miután odaértem
a kiszemelt helyre, az eső már elég rendesen esett szerencsére. Behúzódtam a
felüljáró alá, és kiszedtem a táskából a kábultan fekvő Eleanort. Még nem
ébredt fel, de még élt. A hátamon lévő táskámat letettem, amiben a cuccaim
volta. Kivettem a táska aljából a baltát, ami egy törölközőbe volt tekerve,
hogy ha valaki megnézi, ne vegye észre csak azt a baltát, ami a táskám oldalán
lógott, mint önvédelmi eszköz, hisz nőből vagyok és egyedül. Kivettem egy
tekercs fekete szemeteszsákot is. Kiszedtem a törölközőből a szerszámot, és
Eleanor fölé léptem vele. - Ne gondold, hogy pszichopata lennék, mert nem, csak
akit rohadtul gyűlölök, azt hidegvérrel meg tudom/tudnám ölni. - Kesztyű
továbbra is a kezemen, kapucni és baseball sapka a fejemen és esik az eső. Én a
kezemben egy baltával állok az áldozatom fölött és élvezettel vágom át a
helyszínen a torkát, utána erős csapásokkal lesújtottam a többi részére is.
Először a
nyakára céloztam, egy mozdulattal lecsaptam a fejét, és az levált a helyéről. A
vére beterített mindent körülötte, de nekem szerencsém volt, mert kevés került
csak a fekete szerelésemre és nem vagyok rosszul a vér látványától. Megfogtam
az undorító fejét és beletettem a szemeteszsákba.
És folytattam.
Levágtam a kézfejeit mind a két kezén, levágtam az alkarjait és a felkarjait. A
bal és jobb oldalakat külön szemeteszsákba raktam bele. A lábainál ugyan így
jártam el. Levágtam a lábfejét, a térdénél is elválasztottam a többi
testrészétől. A törzsét a combjaitól már egy kisebb fűrésszel választottam
szét, mert kicsit fárasztó volt a balta használata. Ezek után a darabjait begyömöszöltem
egy szemeteszsákba. Aztán a napokkal ezelőtt odakészített tűzifát fogtam,
kupacba raktam, és tűzet gyújtottam. A baltát beletettem a táskába a rajtam
lévő ruhákkal együtt. Ott átöltöztem, ugyan olyan sötét szerelésbe csak az
tiszta volt, mert a táskából vettem elő. Fogtam Eleanor darabjait zsákostól és
fokozatosan dobáltam rá, az ekkor már szépen égő tűzrakásomra.
Az idő olyan
egy óra körül járt már az eső rendesen szakadt, ami nagyon jól jött, mert így a
vérnyomokat elmosta. Minden csendes és sehol egy lélek sem volt. Miután már a
darabokkal teli zsákokat elégedtem, következtek a gyilkosságnál használt
szerszámok, kellékek, az eszközöket, amivel elkövettem a gyilkosságot, a
ruháimat, amiket az alatt viseltem, a sim-, és memóriakártyát, fogtam és
rádobtam őket is a tűzre. Végignéztem, ahogy szép lassan porrá ég minden a
tűzrakáson. Meg kell mondanom, hogy a szag az elviselhetetlenné vált, de
szerencsére egyes egyedül voltam azon az elhagyatott helyen, jó messze a
lakosságtól, így senki nem érezte meg a szagot. Mikor végre, már minden elégett
és a tűz is kialudt fogtam megint egy zsákot és összetakarítottam a
maradványokat a tűz helyén.
De még mielőtt
a csontokat beleraktam volna a zsákba fogtam a koponyát és amennyire csak
tudtam porrátörtem a fogakat, hogy ne lehessen a későbbiekben azonosítani a
csontokat, ha esetleg egyszer megtalálják.
Ezután a
csontokat is beleraktam a zsákba, ami úgy 12-13 kg-ot nyomhatott és mindent
visszatettem abba a táskába, amit eddig is használtam erre a célra. Miután
mindennel végeztem, felmentem az autóhoz és ismét elindultam. Mehetem megint úgy
6-7 km-t, mire elértem a következő célállomásomig egy újabb parkolóig, ahol
ismét letettem a kocsit. Gyalogszerrel folytattam a hátralévő utat a kiszemelt
folyóig. Mire odaértem eltelt talán két óra is. Kicsit el is fáradtam, de még
volt elég energiám ahhoz, hogy keressek pár követ, beletegyem a fekete táskába,
amiben a csontok és elégett maradványok voltak. Lesétáltam a folyó partjára,
onnan tovább mentem egy kicsit már métert a folyón, körülnéztem és bedobtam a
táskát a vízbe. A kövek azonnal le is húzták a fenekére. A kocsiért már nem
mentem vissza, mert nem volt rá szükségem. Ezek után, elégedetten indultam el
valamerre. Mehettem úgy másfél órát, mire a fáradság megszállta a testem, így
leültem a közeli padra. Ekkor már olyan hajnali 5 óra lehetett. Pihentem egy
kicsit kb. fél órát aztán újból útnak indultam. Reggel 7 óra lehetett mikor odaértem
egy kis panzióhoz. Bementem béreltem egy szobát, hogy pihenjek még pár órát, készpénzzel
fizettem, és mivel személyit meg semmilyen iratot nem kértek így álnevet
használtam. Délig aludtam, aztán vettem magamnak kaját, ettem és eltöltöttem az
időmet.
Ellátogattam a
város nevezetességeihez, köztük a Temzéhez is. Ekkor már a helyszín közelében
sem voltam. Ezek után már úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis pihenést is és
nem indulok vissza túl hamar Magyarországra. Így eltöltöttem pár napot
Londonban, teljes nyugalomban, lelki békével a szívemben, de képet nem
csinálok, mert az bizonyítaná, hogy ott jártam akkoriban, mikor Eleanor eltűnt.
Ezután elindultam haza, mint aki jól végezte dolgát, mert jól is végeztem a
dolgom, amiért odamentem.
A hazaút is
úgy telt, mint az oda út. Találkoztam emberkékkel, de különösebben egyik sem
jegyzett meg, vagy azt, hogy gyalogtúrán vagyok. Németországba érve, azon belül
is Frankfurtba érve, hogy minél kevesebb nyomot hagyjak magam után, eltörtem a
gördeszkámat és kidobtam egy szemetes konténerbe. Így a fennmaradt utat már
csak gyalog tettem meg. És végre hazaértem. Két hétbe telt mire kiértem
Londonba, kb. 1- másfél hetet töltöttem ott, aztán két hétbe telt mire
hazaértem, de megérte.
Itthon senki
nem tudta, hogy mi is volt a célom ezzel, csak kalandvágyónak tartottak, amiért
bevállaltam ezt az utat. Miután kipihentem magam itthon, géphez ültem, hogy
informálódjak egy kicsit. És olvastam, hogy Eleanor Calder nyomtalanul eltűnt,
miután SMS-ben szakított barátjával Louis Tomlinsonnal. Igen, mikor elvettem a
telefonját és átnéztem az utolsó dolog a megsemmisítése előtt az volt, hogy
küldtem Louis számára egy SMS-t, amiben Eleanor szakít vele. Rövidre akartam,
de lényegre törően, ezért a következőket írtam:
„Szia, kicsim,
Szakítani
akarok veled, mert meguntalak és találtam egy jobbat nálad. Ne keress, ne hívj,
többet nem érdekelsz.
Szia”
Az interneten
mindenki meg volt őrülve, hogy mi az, hogy semmi hír róla, meg, hogy mi az,
hogy eltűnt stb. Én itthon teljes lelki békében ültem, olvastam a sok
nyavalygást és boldog voltam, hogy végre megszabadult az emberiség egy ilyen
embertől, hálát adtam az égnek, hogy lehetőséget adott nekem arra, hogy eltehessem
az útból. Mielőtt megint azt hinnéd, hogy elmebeteg, pszichopata vagy valami
ilyesmi lennék, nem, csak egyszerűen túl sok volt már a számlájára írva és
nagyon nem bírom az ilyen kétszínű, élősködőket, akik előszeretettel verik át a
naiv embereket. Persze azokat sem bírom, akik már ártottak nekem valamilyen
módon. Egyszer az is megkapja megérdemelt „jutalmát”. Szóval, ha úgy érzed,
hogy ellenem vétettél akkor elgondolkodhatsz rajta, hogy esetleg te lehetsz a
következő, aki ilyen sorsra jut. Igen, jól hallottad te ott, vigyázz magadra.
:D
Ezek után már
eltelt jó pár év, talán csak kettő, de ki számolja és Eleanor még mindig nem
került elő. Továbbra sem tudja senki, hogy mi lett vele. Továbbá a rákövetkező
évben nyertem a lottón is, de hogy utána, hogy változott meg az életem?! Az már
egy másik történet.
Köszönöm, ha
elolvastad. Ha tetszett nyomj egy likeolt :D és ha gondolod iratkozz fel. Még
egy rész lesz és aztán talán annyi, de lesznek más blogjaim is, ha minden jól
megy és Isten is úgy akarja. Nézd meg az eddig már meglévőimet is, ha gondolod.
Köszi. :D A negatív véleményekkel kíméljetek, mert nem érdekelnek, csak
foglalják a helyet! :D
